1967-ben születtem, azóta is Bonyhádon élek. Édesapám, Máté Gyula többféle művészeti ágba belekóstolt, a fotózás szenvedélyét 10 éves koromban adta át nekem egy saját fényképezőgéppel. Érettségi után a médiában kezdtem dolgozni, újságíróként jól jött, hogy értek a fényképezéshez. A fotográfiai közéletben 1993 óta veszek részt aktívan alkotóként, egyéni és csoportos kiállításokon mutatkozom be. Az évenként meghirdetett Tarka fotópályázat ötletgazdája, koordinátora és egyik zsűritagja vagyok 2003 óta. A Bonyhádi Fotóklub ötletgazdája, alapító-vezetője vagyok 2014 óta.
Rengeteg kiadványban jelent meg fotóm. Saját kiadásban falinaptárakat, képeslapokat jelentettem már meg, illetve a Képes mesék – mesés képek című könyvet, melyet az Erdélyben és Bukovinában készített fotóim színesítenek.